Fesztivál
Rossana PALIAGA (IT)

Zenetudós és újságíró, különféle lapok és magazinok számára ír. 1997 óta működik közre az Olasz Rádió és Televízió (RAI) szlovén részlegének munkájában, ahol hetente klasszikus zenei közvetítéseket készítenek. A Trieszti Egyetemen szerzett zenetörténész diplomát, valamint Olaszországban levéltártant tanult. Zongora- és operaénekesi tanulmányokat is folytatott. Jelenleg az Usci FVG és Feniarco tagjaként a kórusmuzsika előmozdításáért tevékenykedik, valamint PR szakértőként dolgozik a trieszti Szlovén Repertoárszínházban.Nemzetközi zenei fesztiválok és kulturális intézetek munkatársa.


A következő műhely vezetője a fesztiválon:

Olasz Kortárs zene (Feniarco)Italian Contemporary Music (Feniarco)
Rossana PALIAGA (IT)

A Feniarco elnevezésű olasz kórusszövetség egyben zenei kiadóként is működik, mely fontos részt vállal a kortárs zeneszerzők műveinek népszerűsítésében és elterjesztésében. Különös figyelmet szentel a gyermekek és ifjúsági kórusok számára írt műveknek. Érdeklődéssel és tisztelettel fordul a népzenei dallamok felé, ezeket új feldolgozásokban és új harmonizációval adja közre. 

Karnagyi és Zeneszerzői Program előadó:
Rossana PALIAGA Rövid életrajz
Műhely kezdési időpontja: Július 25. Szombat
12:00 - 13:00
Program formája: reading session