Műhelyek
Közös Éneklés Mesterkurzus

Jelentkezési határidő: Június 30.

„A közös éneklés irányítása többszörös karvezetői munka: egyszerre inspirálunk, próbálunk és szerepelünk.” (M. Gohl)

Közös Éneklés Mesterkurzus – Michael Gohl-al a XIX. Europa Cantat fesztiválon Pécsett

 

Michael Gohl nemzetközileg elismert és tapasztalt vezetője a fesztiválokon megrendezett közös énekléseknek. A kurzus során megosztja velünk tudását arról, hogyan érdemes megtervezni és irányítani a közös énekléseket, valamint betekintést nyújt azok mindennapos előkészületeibe és értékelésébe. A résztvevők minden nap látogathatják a közös éneklést vezető kórus és zongorakísérő próbáját, valamint részesei lehetnek a naponta ezernél több énekessel megvalósuló közös énekléseknek. Néhány aktív résztvevő lehetőséget kap arra, hogy egy ilyen alkalom vezetője lehessen a nagyközönség előtt.

 

Program

  • Párhuzamok és különbségek a közös éneklés, a kóruspróba és a koncert között
  • Kritériumok és anyagok a megfelelő, közös éneklésre szánt darabok kiválasztásához
  • Módszertani finomságok a gyors és sikeres megvalósításhoz       
  • A közös éneklés körülményei (a terem mérete, a közönség összetétele, zongora-vagy egyéb hangszeres kíséret, irányító kórus stb.)   

A program nyelve angol.                                                                                                         

 

Résztvevők

Az aktív résztvevőknek alapos karvezetői tudással és tapasztattal kell rendelkezniük, és fel kell készülniük a kiválasztott darabokból (kották letölthetők innen: https://goo.gl/fva5XJ). Néhány képzett karvezető a fesztivál alatt lehetőséget kap a közös éneklés vezetésére. Az aktív résztvevőket (legfeljebb 5 fő) 2015. július 24-én meghallgatás során választjuk ki, ők a későbbiekben részt vesznek a mesterkurzuson annak teljes ideje alatt.

A passzív résztevők már gyakorló vagy leendőbeli karnagyok akik érdeklődnek olyan módszertani fortélyok iránt mint a kórusműveknek gyors megtanítása1-3 hangra. A mesterkurzus minden passzív résztvevő számára nyitott.

 

Gyakorlati információk

2015. július 24: Érkezés déli 12 óráig

2015. július 24, 15:00: Első, bevezető alkalom és meghallgatás, az aktív résztvevők kiválasztása

2015. július 25-28: Reggelenként mesterkurzus és próbák a közös éneklést vezető kórussal. A színpadi próbák és a közös éneklések délután és koraeste zajlanak.

 

A mesterkurzus a XIX. Europa Cantat Karnagy és Zeneszerző program részét képezi. Minden mesterkurzusra jelentkezőnek regisztrálnia kell a fesztiválra legalább 4 nap részvételi díj befizetésével. A mesterkurzusnak egyéb költsége nincs.

A mesterkurzus aktív résztvevőinek kötelező az online jelentkezés, amelyhez az alább található tájékoztató nyújt segítséget. A meghallgatás dátuma 2015. július 24. Amennyiben a meghallgatás sikerrel zárul és a jelentkezők aktív résztvevőkké válnak, július 28-ig minden este megjelennek a kurzuson, így ez idő alatt más programot nem tudnak látogatni. Lehetőség nyílik továbbá négy napnál hosszabb részvételre is, és további, karvezetőknek szóló programok (előadások, műhelyek) látogatására a július 28 utáni napokban. A kurzust hosszabb ideig hallgató karnagyok meghívást kaphatnak, hogy a fesztivál második részében közös énekléseket vezessenek.  Akik a válogatás során nem kerülnek az aktív résztvevők közé, bármilyen egyéb, karvezetőknek vagy zeneszerzőknek ajánlott programra regisztrálhatnak, beleértve a mesterkurzuson való passzív jelenlétet is.

Akik a passzív részvétel iránt érdeklődnek, a karvezetőknek és zeneszerzőknek szóló programra kell regisztrálniuk szabadon választható időtartamra. Így lehetőségük nyílik a mesterkurzust vagy annak bármely részét látogatni, egyúttal a többi, karvezetőnek szóló előadást és műhelyt is hallgathatják.

 

Jelentkezés

A közös éneklésről szóló mesterkurzusra a Program Karvezetőknek és Zeneszerzőknek menüpont alatt tud jelentkezni. A műhelyválasztásnál keresse a Program Karvezetőknek és Zeneszerzőknek című lehetőséget, ahol opcióként megtalálható az aktív résztvevőként való jelentkezés is. A regisztráció végén kérjük, töltse fel rövid önéletrajzát, valamint egy vezénylés közben Önről készített videofelvételt, amit a musicoffice@ecpecs2015.hu email címre vagy CD-n a Fesztiváliroda címére szíveskedjék küldeni:

EUROPA CANTAT Pécs 2015 Nonprofit Kft.

Rákóczi u. 11.
7621 Pécs
Magyarország

Jelentkezési határidő: Június 30.