Fesztivál
C1 Britten: A kis kéményseprőThe Little Sweep
Műhely státusza: Nem indul
Edle STRAY-PEDERSEN (NO)Wilma ten WOLDE (NL)

A műhelyvezető két karnagy egymással egyenlő arányban megosztva, egymást segítve tartják a műhelyt. Közösen alakítják ki a műsort és felváltva tanítják be, illetve vezénylik majd a műveket. 

Legyen részese a színpadi munkának egy opera megtanulásán keresztül! Élje át ezt az élményt,  nem csupán fiatal énekesként és kórustagként, hanem színpadi előadóként, akár színészként is! A műhely során Britten „A kis kéményseprő” című operájával, e szívmelengető zenével foglalkozunk, közben pedig olyan technikákat kutatunk fel, melyek által az ilyen szigorú műfaj, mint az opera is megközelíthetővé, formába önthetővé válik. Mindezt pedig színpadi improvizációk és a közösségi operajátszás hagyományainak segítségével tesszük. Csatlakozzon a Wilma ten WOLDE és Edle STRAY-PEDERSEN karvezetők és GÖTTINGER Pál színházi rendező által vezetett műhelyhez, hogy egy hétnyi játékban, önismeretben, színjátszásban és éneklésben vehessen részt! A műhely résztvevői egy történet színpadi adaptációját adják elő, melyben egy szegény kisfiú olyan ajándékot kap, amiben korábban még sohasem volt része: egyetlen estét egy meleg, szeretetteljes családi otthonban.

Műhelyvezető karnagy:
Edle STRAY-PEDERSEN Rövid életrajz
Wilma ten WOLDE Rövid életrajz
Műhely hossza: 7+1 nap
Műhely kezdési időpontja: Július 25. Szombat
műhelyzáró koncert: Augusztus 01. Szombat
Kórus kategória: gyermekkórus
Énekesek kora: 12-18
Kíséret: zenekar
Műfajok kereszteződése: Színpadi elemek