Program
Július 27. Hétfő
22:00
Pirogránit udvar 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.
Az RTV Nagy Tamburazenekara (RS), VILA néptáncegyüttes (RS)
Ablak a szomszédainkra

Tamburitza: 1949 november 29-én, legelső közvetítésének napján a Novi Sadi Rádió egy kis zenekari együttest alapított Slavko Subotin irányításával. A hagyománynak megfelelően azonban 1957-ben a Radio Novi Sadnak kötelezően létesítenie kellett egy nagy zenekart, mely a rádiót képviselhette. Ezt a feladatot Sava Vukosavljev zeneszerző valósította meg, így először tűnt fel jugoszláv adásokban a hivatásos zenészekből álló tamburazenekar. Az együttes a rádiós és televíziós programoknak köszönhetően nagy népszerűségre tett szert. Számos koncertet adtak országon belül és külföldön is (Európában, Afrikában és Amerikában). Sava Vukosavljev a 80-as évek elejéig vezette az együttest, irányítása alatt olyan szólistákkal léptek fel, mint Matija Petrovic Macíka, Janika Balaz, Josim Familić Tosa, Cveta Sladic Cica és sokan mások. A fiatal zeneszerző, Zoran Mulić 1984-ben vette át a zenekar irányítását és munkájával még magasabb zenei színvonalra emelte a zenekart. Zoran Mulić a világ zenei örökségének legkiválóbb darabjaiból készített átiratait, népzenét és tamburazenekarra írt műveket tűz az együttes műsorára. A Nagy Tamburazenekar az ország e területére jellemző hagyományok őrzője, miközben követi a zene modern irányvonalait is.

VILA: A VILA a novi sadi „Železničar“ Kulturális és Művészeti Társaság híres néptáncegyüttese. 1934-ben alapították és mára több mint 500 tagot számlál. Tagjai általában fiatal, amatőr zenészek, illetve konzervatóriumok diákjai közül kerülnek ki. Repertoárjukon szerb néptáncok, népdalok szerepelnek egykor és ma szerbek által lakott területekről. Mindemellett a Szerbiában élő egyéb nemzetiségek hagyományos táncai is fellelhetők az együttes műsorán. Egy tamburazenekar, valamint az Ethnophilharmonia szintén részét képezik az társulatnak. Számos nemzetközi díjat nyertek el és szinte minden európai országban, valamint Kanadában is felléptek. Az együttes művészeti vezetője Milorad Lonic, elismert etnokoreográfus.